Országos összesített ranglista élén végzett a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium

Országos összesített ranglista élén végzett a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium

A Magyar Diáksport Szövetség és a sportért felelős állami vezetők minden évben értékelik az előző tanév Diákolimpiai általános-, közép- és a kis iskolák között versenyein kiemelkedően szereplő intézményeket és a testnevelésben, sportversenyekre való felkészítésben végzett pedagógusok munkáját.

 Az elmúlt évtizedben a legjobbaknak a Magyar Tudományos Akadémia Vörösmarty-termében adták át az elismeréseket. Idén viszont a vírushelyzet közbeszólt. Ezúttal 2021. március 23-án az MDSZ képviseletében a Dél-Alföldi iroda vezetője, Vincze József és Zsámboki Anna, a Kecskeméti Tankerület Központ igazgatója személyesen hozta el, és adta át a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium igazgatójának, dr. Harnos Istvánnak az ország „Legeredményesebb középfokú iskola” címéért járó díjat.

 

A Diákolimpia, melyen minden tanévben közel 150 ezer tanuló vesz részt ma már a legnagyobb országos tanulmányi verseny. Ezen a kecskeméti Bolyai János Gimnázium diáksportolói évtizedek óta kiválóan szerepelnek. A legutóbbi években a Bolyai gimnázium a dobogó harmadik, majd a második, most pedig a dobogó legmagasabb fokán végzett. Mint ismert az MDSZ az előző tanév március közepéig meg tudta rendezni a legtöbb sportág diákolimpiai országos döntőit, ahol a Bolyais diákok atlétika ügyességi és váltó csapatbajnokságon három bajnoki arany, két ezüst-, és egy bronzérmet szereztek. Az iskola lány kosarasai és fiú röplabdázói pedig harmadik helyezést érték el az országos döntőn. A fiú kézilabda és futsalcsapatuk az országos elődöntő dobogójáig jutott, de a remek egyéni versenyzőik is hozzájárultak az országos elsőséghez.

A gimnázium testnevelői: Nyilas Beáta, Ábel József, Kovács Gergely, Szabó Tamás, de a sikerekben az egyesületi edzőknek és a diákok korábbi iskolai testnevelőinek is fontos szerepük volt.


Kép forrása: hiros.hu