Beszélgetés dr. Fazekas Attila Erik helyettes államtitkárral a Magyar Edző című folyóiratban

Beszélgetés dr. Fazekas Attila Erik helyettes államtitkárral a Magyar Edző című folyóiratban

A Magyar Edzők Társaságának gondozásában megjelenő Magyar Edző című folyóirat 2021/01-es számának "Vendégszektor" rovatában "Húsz éve a sportminisztériumban – beszélgetés dr. Fazekas Attila Erik helyettes államtitkárral" címmel közölnek interjút Dr. Fazekas Attila Erik Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Sportért Felelős Államtitkárság Sportigazgatásért és Sportágfejlesztésért Felelős Helyettes Államtitkárságának helyettes államtitkárával. A magánjellegű és sportszakmai témákat is érintő beszélgetés során a sportiskolai program és a SIOSZ is szóba került:

"– Valóban színes a paletta. Van kedvenc területe? Egyáltalán lehet ilyen?

A lényeg, hogy sport legyen! A sport minden területe közel áll a szívemhez, de a szívem csücske manapság talán az utánpótlás-nevelés és azon belül is a komplex tehetséggondozás területe. Ennek egyik kiemelt eleme a sportolói életpálya és a sportiskolák ügye. Mint említettem, nekem, és gondolom, ezzel nem vagyok egyedül, még választanom kellett a magas szintű sportolás és a hasonló színvonalú tanulás között …én is így voltam annak idején, a gimnázium után... Szóval, hogy soha többet ne kelljen egy tehetséges gyereknek az egyik területről lemondania a másik kedvéért, ezért tartom nagyon fontosnak az utánpótlás-nevelés gyakorlati színtereiként a sportiskolák,

sportakadémiák fejlesztésének ügyét. Több mint négy éve stratégiai megállapodást kötöttünk a Sportiskolák Országos Szövetségével (SIOSZ) és a Sportegyesületek Országos Szövetségével (SOSZ). Magyarországon ugyanis alapvetően kétféle sportiskola létezik: az egyesületi típusú, amikor az adott sportegyesület köt megállapodást egy köznevelési intézménnyel a sportoló-tanulók érdekében, például az edzésekhez, versenyekhez illeszkedő tanrend összeállítását kérve, illetve a köznevelési jellegű, ahol az iskola a sportiskolai kerettanterv mellett biztosítja a felkészítés, versenyeztetés feladatait a keretei között működő diáksport egyesületnek, vagy a vele megállapodásban álló klubnak. Az elmúlt időszak egyik kiemelt eredménye a sportakadémiák fejlesztésének rendszere, amelyek integráltan, az egyéni tehetségmenedzsment módszereit szem előtt tartva biztosítják a kiemelt utánpótlás-nevelés sportszakmai feladatait, a tankötelezettség teljesítését, sőt, több esetben az iskolai és a kollégiumi nevelést egyaránt. Ilyen, államilag elismert akadémiák jelenleg három sportágban - labdarúgás, kosárlabda, kézilabda - működnek. Visszatérve a sportiskolákra: a köznevelési sportiskolai rendszernek jelenleg 81 intézmény a tagja, ami az elmúlt olimpiai ciklus kezdetéhez képest több mint 40%-os intézményi kör bővülést jelent. Az igény tehát óriási. A programban részt vevő iskoláknak folyamatosan mérjük a teljesítményét, ugyanis a gyerekeknek sportszakmai és tanulmányi kötelességeik is vannak, és ennek megfelelően adjuk a támogatást. Szeretnénk, ha a sport világa hosszú távon senkit sem veszítene el, a világraszóló eredményre nem képes sportolókat sem. Akit egyszer a sport, a mozgás öröme és az öltözők klímája magával ragadott, annak az élete része maradjon a sport felnőtt korában is, a szervezett sportból “kiöregedve” a későbbiekben is. Ez nemcsak egyéni jóléti, primer prevenciós, egészségmegőrző kérdés, hanem sportfogyasztóként gazdasági ösztönző és szemléletformáló hatása is van. Ráadásul vallom, a sportos közeg, a küzdőszellem a munkaerőpiacon is segít!.."


Az interjú teljes terjedelemben és a folyóirat a következő linken érhető el:

https://magyaredzo.hu/wp-content/uploads/2021/04/Magyar_Edzo_folyoirat_2021_01_web.pdf


Forrás: Magyar Edző című folyóirat 2021/01-es száma